majuselseje_fejlec_900x120_02.jpg
Hírek - események | Bemutatjuk | Civil élet | Emlékezzünk | Pódium | Galéria
Főoldal
Bemutatkozunk
Dokumentumok
Fáklya
Kapcsolat
Galéria tartalom
 
133 nap
Írta: Dr. Aggod József   
2019. February 18. Monday 10:50
memento_park_kiss_istvn.jpg

Töredezett tudósítás 

az idők mélyéből

  a Tanácsköztársaságról

 

Nem kezdhetem azzal, hogy „nagyapám a Tanácsköztársaságban…” Mert nem lenne igaz. Csak puszta tényként említem: az én családomban előttem senki nem ártotta bele magát a politikába semmilyen formában sem.

Ha csak úgy nem, hogy édesanyám 13 éves kislányként – az emberség ösztönéből – valószínűleg minden különösebb tudatosság nélkül kötözte a sebesült vörös katonákat. Az ő emlékeiből merítek most.

Mielőtt elkezdeném, említek valamit: Éveim során megtanultam, hogy ugyanazokat a dolgokat különböző emberek különböző módokon élik át, vagy emlékeik egyenesen ellentétesek. Ez vonatkozik mostani töredékes tudósításomra is.

A „tudósítás” helye nagymamám egykori tanyája Karcagpusztán. Kicsi pont volt ez akkor is, most meg már az enyészeté. (Helyét dolgos nagybátyám iránti tiszteletből ma – állítólag – Aggod-dűlőnek nevezik.) Annyit mégis számíthatott, hogy körülötte 1919-ben harcok folytak. A vörösök – édesanyám emlékei szerint – azzal is próbálták menteni a tanyában élőket, hogy mindig figyelmeztették őket, merre bújjanak, hogy a lövedék lehetőleg ne találja el őket.

A tudósító érdeklődése sajátos eredetű. Gyerekkoromban (10 éves voltam 1944-ben) a tanya körül játszadozva sok üres töltényhüvelyt találtam. „Nincsen olyan súlyos titok, mit az idő ki nem forog” – ezt mondogatták mifelénk. Így forgattam ki édesanyám emlékeinek néhány töredékét.

Aztán jöttek a románok. A román tisztek – édesanyám szavait idézem – „nagyon piszkosul viselkedtek a nőkkel.” Különösen rossz emlékei voltak a „magyarul beszélő románokról…”

Megjegyzem, az én érzelmi-tudati világomban a „Dunának, Oltnak egy a hangja….” Mégsem hallgathatom el egy későbbi emlékemet: A háború alatt román katonák is voltak utcánkban elszállásolva. Az asszonyok annyira féltek tőlük, hogy éjszaka összebújtak az egyik házban és az „oroszok” védelmét kérték.

Visszatérve 1919-be, amint megjöttek a „nemzeti katonák”, az iskolás lányok köszöntötték őket.

Ezekről a dolgokról több szó nem igen esett közöttünk. (A „Tanácsköztársaság” szóval csak jóval később találkoztam…) Érdeklődésem azonban mindmáig megmaradt.

A Horthy-ellenforradalom mai emlékművesítése időszakában eszembe jut: 1956 nyarán egyetemistaként katonai kiképzésen vettem részt Kecskeméten. Ott előadást tartott nekünk a 19 utáni megtorlások egyik gyermek szemtanúja – túlélője – a fehérterror környékbeli kegyetlen történéseiről. (Akkor mai szemmel primitív versben is megemlékeztem erről.)

Van egy érdekes, már-már misztikus emlékem. Történt, hogy én 1940-ben a karcagpusztai népiskolában kezdtem tanulmányaimat. (Ez osztatlan iskola volt.) Az iskolával szemben volt egy sír. Úgy tudtuk, hogy vörös katona van ott eltemetve. Azt azonban nem volt szabad „tudnunk”, vagyis beszélnünk erről nem volt szabad. Ennek sajátos próbáját is átéltem. Egyszer tanfelügyelő volt nálunk, s megkérdezett erről bennünket. Mi „bölcsen” hallgattunk.

A front közeledtének idején különböző szóbeszédek, mendemondák terjedtek a tanyavilágban. Ezek egy része hihetetlennek tűnhet. Így például az is elterjedt, hogy újra szervezik a magyar vörös hadsereget. Ezt konkrétan egy (mai értékelésem szerint) középparaszttól „tudtam meg”. (A nevére is emlékszem, de a mai világban nem lenne ildomos ezt hangoztatni.)

Szülőföldemen több volt vörös katonát is ismertem. Egyikükkel az 50-es években tsz-tűzőrségben sok éjszakán át beszélgettünk élményeiről. Beszéltem olyannal is, aki azon kesergett, hogy a nincstelen parasztember ugyan úgy ment dolgozni a nagybirtokra, ami „ugyan úgy” nem volt az övé, mint korábban.

Az idők során sokat hallottam, olvastam, írtam is a Tanácsköztársaságról. Most befejezésként csak két dolgot emelek ki, ami véleményemet leginkább kifejezi. A Fáklya 1998. április-májusi számában cikket írtam „Néhány szó a magyar – honvédő – Tanácsköztársaságról” címmel. Ebben idézek Kéri Kálmán (MDF-es országgyűlési képviselő) nyilatkozatából: „Így lettem … tiszta lelkiismerettel vörös katona is, hiszen ez a hadsereg az ország határait védte.” (Magyar Honvéd, 1991. aug. 2.) Nemrég tartott előadásomban kiemeltem: „Szerintem… a Magyar Tanácsköztársaság nem megbukott. Meglehet, ha hagyják élni, valóban megbukik. De nem hagyták. Előbb leverték.” (Fáklya, 2018. december)

 

                                                                       Dr. Aggod József

 
 
Tartalom
 
Copyright Május Elseje Társaság 2008. | jognyilatkozat
oldaltérkép