|
MÁJUS ELSEJE ÜNNEPÉN
KÖSZÖNTJÜK
TÁRSASÁGUNK TAGJAIT, CSALÁDTAGJAIT,
SZIMPATIZÁNSAIT!
ÜNNEPLÉS HELYETT
Hát ezt is megértük!
A Munka Ünnepének magyarországi piros betűssé nyilvánítása óta első ízben nem énekeljük el közösen és önfeledten a munkásmozgalom indulóját a budapesti Városligetben, mint fő helyszínen. A második világháború szörnyűségeit feledtetően kivirágzott esemény még jelképesen sem létezik pillanatnyilag. Jött egy korona, ha nem is a Szent, de vírusos járvány – és elmosta az egészet!
De hát – tegyük szívünkre a kezünket – haldoklott már hosszabb ideje. A „minden hatalom a dolgozó népé” alkotmányba foglalását megszüntető rendszerváltoztatás óta mind az ünneplés tartalma, formája, mind szellemisége megváltozott. Egy ideig még volt szervezett, széleskörű felvonulás, aztán külön-külön csoportokra (pártok, szakszervezetek) bontott vonulgatás, később csak egy-két kurtára fogott sorocska; ma már nincs is honnan hová menni. Engedélyek, forgalomelterelés, aztán Liget-projekt, épületbontások, lezárások, úszó VB, álmodott múzeumsorok, elűzött Vidám Park, por, kiálló gyökerek földutakon, orra esés, stb.
Ha komolyan vesszük elődeink azon felfogását, hogy az alkotó munka emelte ki őseinket az állatvilágból, ez a „világnap” (mely korunkban csupán egyike lett a nemzetközi kijelölések közül), akkor mégis többet érdemelne, mint egy kampánypropagandává süllyesztett evő-ivó majális léggömbökkel vagy pecsenyesütőkkel. A különböző „baloldali” szervezetek többnyire egymástól függetlenül hirdettek igét, mindegyik a saját „egyetlen igazságát”; valamilyen közös távlati elképzelést vizionáló rendezvényt nem lehetett szervezni, a mozgalmi indulókat
vagy népszerű slágereket harsogó erősítők egymást zavarták – és folytathatnánk a sort akármeddig.
Mi a magunk részéről minden olyan emberi tevékenységet, amely valamilyen alapanyagokból és bizonyos alapismeretek felhasználásával valamilyen (más, vagy esetleg saját magunk számára) hasznosítható új terméket hoz létre, szolgáltatást biztosít, munkának tekintünk, ezért megérdemli, hogy társadalmi szinten ünnepeljük. Ne pusztán azt minősítsük „munká”-nak, mely a nemzetközi tőke számára profitot, a magyar oligarchák számára kisajátítható jövedelmet eredményez. Igenis: minden tisztességes állampolgárnak arra kellene törekednie, hogy a munkavégzés ismét megbecsült vállalkozás és nem „szerezz magadnak állást” jelszó lenne, ne parancsos robot, hanem a „szükség van rám” öröme kiérdemelt ellenszolgáltatással, a közösség által befogadott ötletekkel.
Társaságunk 30 esztendeje ezt az összefogást tűzte zászlajára – és reméljük, találunk társakat ehhez a küzdelemhez, a vörös betűs ünnep újbóli felvirágoztatásához.
Szebeni András
ügyvezető főtitkár
(A cikk megjelenik a Fáklya következő számában.)
|
