Írta: Dr. Aggod József
|
2019. February 18. Monday 10:50 |
Töredezett tudósítás
az idők mélyéből
a Tanácsköztársaságról
Nem kezdhetem azzal, hogy
„nagyapám a Tanácsköztársaságban…” Mert nem lenne igaz. Csak puszta tényként
említem: az én családomban előttem senki nem ártotta bele magát a politikába
semmilyen formában sem.
Ha csak úgy nem, hogy
édesanyám 13 éves kislányként – az emberség ösztönéből – valószínűleg minden
különösebb tudatosság nélkül kötözte a sebesült vörös katonákat. Az ő
emlékeiből merítek most.
Mielőtt elkezdeném,
említek valamit: Éveim során megtanultam, hogy ugyanazokat a dolgokat különböző
emberek különböző módokon élik át, vagy emlékeik egyenesen ellentétesek. Ez
vonatkozik mostani töredékes tudósításomra is.
A „tudósítás” helye
nagymamám egykori tanyája Karcagpusztán. Kicsi pont volt ez akkor is, most meg
már az enyészeté. (Helyét dolgos nagybátyám iránti tiszteletből ma – állítólag
– Aggod-dűlőnek nevezik.) Annyit mégis számíthatott, hogy körülötte 1919-ben
harcok folytak. A vörösök – édesanyám emlékei szerint – azzal is próbálták
menteni a tanyában élőket, hogy mindig figyelmeztették őket, merre bújjanak,
hogy a lövedék lehetőleg ne találja el őket.
A tudósító érdeklődése
sajátos eredetű. Gyerekkoromban (10 éves voltam 1944-ben) a tanya körül
játszadozva sok üres töltényhüvelyt találtam. „Nincsen olyan súlyos titok, mit
az idő ki nem forog” – ezt mondogatták mifelénk. Így forgattam ki édesanyám
emlékeinek néhány töredékét.
Aztán jöttek a románok. A
román tisztek – édesanyám szavait idézem – „nagyon piszkosul viselkedtek a
nőkkel.” Különösen rossz emlékei voltak a „magyarul beszélő románokról…”
Megjegyzem, az én
érzelmi-tudati világomban a „Dunának, Oltnak egy a hangja….” Mégsem
hallgathatom el egy későbbi emlékemet: A háború alatt román katonák is voltak
utcánkban elszállásolva. Az asszonyok annyira féltek tőlük, hogy éjszaka
összebújtak az egyik házban és az „oroszok” védelmét kérték.
Visszatérve 1919-be,
amint megjöttek a „nemzeti katonák”, az iskolás lányok köszöntötték őket.
Ezekről a dolgokról több
szó nem igen esett közöttünk. (A „Tanácsköztársaság” szóval csak jóval később
találkoztam…) Érdeklődésem azonban mindmáig megmaradt.
A Horthy-ellenforradalom
mai emlékművesítése időszakában eszembe jut: 1956 nyarán egyetemistaként
katonai kiképzésen vettem részt Kecskeméten. Ott előadást tartott nekünk a 19
utáni megtorlások egyik gyermek szemtanúja – túlélője – a fehérterror
környékbeli kegyetlen történéseiről. (Akkor mai szemmel primitív versben is
megemlékeztem erről.)
Van egy érdekes, már-már
misztikus emlékem. Történt, hogy én 1940-ben a karcagpusztai népiskolában
kezdtem tanulmányaimat. (Ez osztatlan iskola volt.) Az iskolával szemben volt
egy sír. Úgy tudtuk, hogy vörös katona van ott eltemetve. Azt azonban nem volt
szabad „tudnunk”, vagyis beszélnünk erről nem volt szabad. Ennek sajátos
próbáját is átéltem. Egyszer tanfelügyelő volt nálunk, s megkérdezett erről
bennünket. Mi „bölcsen” hallgattunk.
A front közeledtének
idején különböző szóbeszédek, mendemondák terjedtek a tanyavilágban. Ezek egy
része hihetetlennek tűnhet. Így például az is elterjedt, hogy újra szervezik a
magyar vörös hadsereget. Ezt konkrétan egy (mai értékelésem szerint)
középparaszttól „tudtam meg”. (A nevére is emlékszem, de a mai világban nem
lenne ildomos ezt hangoztatni.)
Szülőföldemen több volt
vörös katonát is ismertem. Egyikükkel az 50-es években tsz-tűzőrségben sok
éjszakán át beszélgettünk élményeiről. Beszéltem olyannal is, aki azon
kesergett, hogy a nincstelen parasztember ugyan úgy ment dolgozni a
nagybirtokra, ami „ugyan úgy” nem volt az övé, mint korábban.
Az idők során sokat
hallottam, olvastam, írtam is a Tanácsköztársaságról. Most befejezésként csak
két dolgot emelek ki, ami véleményemet leginkább kifejezi. A Fáklya 1998.
április-májusi számában cikket írtam „Néhány szó a magyar – honvédő –
Tanácsköztársaságról” címmel. Ebben idézek Kéri Kálmán (MDF-es országgyűlési
képviselő) nyilatkozatából: „Így lettem … tiszta lelkiismerettel vörös katona
is, hiszen ez a hadsereg az ország határait védte.” (Magyar Honvéd, 1991. aug.
2.) Nemrég tartott előadásomban kiemeltem: „Szerintem… a Magyar
Tanácsköztársaság nem megbukott. Meglehet, ha hagyják élni, valóban megbukik.
De nem hagyták. Előbb leverték.” (Fáklya, 2018. december)
Dr.
Aggod József
|
|
|
|
|
|
Dr. Kemény Csaba (1931-2019) |
Írta: dr. Aggod József tiszteletbeli elnök
|
2019. February 04. Monday 16:40 |
Dr. KEMÉNY CSABA
(1931-2019)
Pécsi
Ágnestől kaptuk a hírt. Február 3-án elhunyt Dr. Kemény Csaba.
Kemény
Csaba a rendszerváltás időszakában a magyar baloldali mozgalom egyik
legkiemelkedőbb személyisége volt. Ott volt a Baloldali Alternatíva Egyesülés,
a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács kezdeményezői, tevékeny munkásai között.
A
BAL képviseletében részt vett és felszólalt társaságunk I. Országos Gyűlésén. Beszédéből
– jegyzőkönyvünkből – idézek: „A BAL nem ért egyet azzal, hogy Magyarország
nyugati minta szerinti polgári demokratikus úton fejlődjön tovább… Itt a kiutat
a termelők dolgozó közössége jelenti.
Nem csak a fizikai munkásokra gondol, hanem a szellemi munkásokra is.”
Kemény
Csaba nézeteit mindig minden körülmények között vállalta. A 70-es években ezért
börtönbüntetést is kapott. Külön tiszteletre méltó képessége, vonzereje volt
arra, hogy megnyerjen előadónak, vitavezetőnek különböző tekintélyes közéleti
embereket. Az általa szervezett fórumok mindannyiunk számára életre szóló
élményt jelentettek.
Utolsó
kezdeményezése a „Szövetség a baloldal megújulásáért elméleti-politikai műhely”
volt. Ennek vitaanyagaiból több könyvet is jelentetett meg.
Látása
súlyosan romlott, de világlátása éles maradt.
Életműve ösztönző tanulság mindenki számára, aki a világ jobbítását
szeretné szolgálni.
Emlékét
kegyelettel és tisztelettel őrizzük.
Dr.
Aggod József
a Május Elseje Társaság
tiszteletbeli
elnöke
dr. Kemény Csaba búcsúztatása 2019. március 1-én, 11:15-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz termében.
|
|
Írta: Dr. Aggod József
|
2018. November 22. Thursday 13:58 |
BENKOCS ISTVÁN
1930-2018
88
éves korában itt hagyott bennünket Benkocs István, a Május Elseje Társaság
alapító, örökös tagja, bátonyterenyei
szervezetünk lelke.
Korábban
társaságunk honlapján http://www.majuselsejetarsasag.hu
az Élő Tanúk sorozatban Berki Lászlóval tisztelegtünk előtte. Ennek
felhasználásával emlékezünk most róla.
Pista
bácsi 1930. szeptember 27-én született tíz gyermekes munkáscsaládba. Élete a
20. század magyarországi munkásemberének élete. Szinte gyerekként lett
molnárinas. Bár szeretett volna tanulni, abban a rendszerben nem kapott erre
lehetőséget.
1949
után (1955-ig) a Néphadseregben szolgált. Tanult a Zsámbéki Mezőgazdasági Szakközépiskolában.
1957-től nyugdíjazásáig (1985-ig) szénbányában dolgozott.
Mindig
aktív közéleti ember volt, pártmunkás, propagandista. 1989-ben társaságunk
alapítói között volt. 2005-ben elévülhetetlen érdemeket szerzett társaságunk
bátonyterenyei szervezetének újjászervezésében. Háza, telke mindig nyitva volt
a mozgalmi élet számára. Hálásan emlékszünk társaságunk ott tartott
rendezvényére.
Példamutató
szerepe volt abban, hogy helyi szervezetünk éveken keresztül ruhaneműek
osztásával enyhítette bátonyterenyei dolgozótársai nehéz sorsát. Korát,
egészségét meghazudtoló önzetlenséggel, áldozatkészséggel cipelte Berki Lacival
együtt a Budapesten gyűjtött ruhaneműket.
Életének
tanulságait, az új iránti fogékonyságát ajánljuk minden kor ifjúságának
figyelmébe. Közel 80 évesen tanulta meg az internet használatát.
Benkocs
István szerénységével, őszinte ízes beszédével társaságunk egyik legkedveltebb
tagja volt. Éveken keresztül tagja volt a Május Elseje Társaság Országos Intéző
Bizottságának.
Tisztelettel
őrizzük emlékét.
Május
Elseje Társaság
Benkocs
István temetése 2018. november 28-án, szerdán 14 órakor lesz a Nagybátonyi
falusi temetőben.
|
|
|
|
|
|
100 éves az őszi rózsás forradalom és a köztársaság |
Írta: szerkesztő
|
2018. October 28. Sunday 09:54 |
Emlékezzünk az Őszirózsás forradalom és a Köztársaság
100. évfordulójára!
 {mo
A fotó Siófokon készült 2012. okt. 30-án, a Parlament mellől odavittetett Károlyi Mihály szobránál. Jobbról a második Harsányi Iván.
|
|
|
|
|
|
Menczel János (1926-2018) |
Írta: szerkesztő
|
2018. October 04. Thursday 08:11 |
92 éves korában elhunyt MENCZEL JÁNOS, a Május Elseje Társaság örökös tagja, a honlap szerkesztőbizottságának tagja.
Menczel
János sokrétű közéleti tevékenységéről részletesen olvashatunk a „Centropa.org”
webhelyen.
Életrajzi
írását „Iratok nélkül” címmel a MET „Adalékok a történelmi igazsághoz”
kiadványsorozatában jelentette meg. Sok – mai szemmel nézve – érdekes, értékes,
megfigyelést tartalmaz jó humorral megírt, emberséget árasztó írása. Külön
figyelemre méltó, ahogy szlovákiai és magyarországi szülőhelyének közös emlékét
idézi.
Élete
jelentős részében az újságírás, a híradás és a történelmi események megörökítése
foglalkoztatta. A Magyar Rádió és Televíziónál a televízió hőskorában kezdett
dolgozni, mint képszerkesztő, majd híradós. 1982-ben a Teletex Főszerkesztőség
vezető helyettese lett. Ő volt ott az első számítógépes újságíró.
Ezért külön is
megtisztelő volt számunkra, hogy nyugdíjasként vállalta a munkát honlapunk
szerkesztőbizottságában. Gazdag dokumentációs gyűjteményéből igyekezett minél
többet hasznosítani.
Emlékét
kegyelettel őrizzük!
|
|
Írta: Aggod József
|
2018. February 16. Friday 10:50 |
Dr.
HARSÁNYI IVÁN
1930. május 7. - 2018.
február 15.
88
éves korában, súlyos betegségben meghalt Harsányi Iván.
Harsányi
Iván tevékeny, aktív részese volt több baloldali szervezet munkájának, tagja
volt a Május Elseje Társaságnak is.
Harsányi
Ivánról tudósként, mozgalmi és közéleti fellépéseiben mindig az emberség
sugárzott.
Emlékét,
példáját kegyelettel őrizzük.
|
|
Írta: Dr. Aggod József tiszteletbeli elnök
|
2018. February 01. Thursday 10:33 |
RAUSCH LAJOS
1927-2018
2018.
január 27-én 91 éves korában meghalt Rausch Lajos, társaságunk alapító, örökös
tagja.
Rausch
Lajos munkás élete összefonódott a munkásmozgalommal. Élete végéig harcos tagja
volt a különböző szervezeteknek, amelyektől a dolgozó emberek sorsának
jobbítását remélte, várta.
Tevékeny
szerepet vállalt társaságunk alakításában, csepeli, budapesti szervezetünk
munkájában. Még kilencvenedik évéhez közeledve is – korát meghazudtoló
frissességgel – itt volt közöttünk. Felejthetetlenek harcos, bölcs
hozzászólásai.
Tisztelettel,
kegyelettel őrizzük emlékét.
|
|
Írta: Aggod József
|
2017. June 21. Wednesday 14:37 |
MAGYARI IVÁN
(1934- 2017)
2017. június 18-án meghalt
Magyari Iván, társaságunk alapító, örökös tagja, a Május Elseje Társaság Örökös
Tagjai Tanácsadó Testületének ügyvezető titkára.
Magyari Iván a népből jött és
egész életében ennek tudatában tevékenykedett. Ízig vérig közéleti ember volt. Egyetemistaként, édesapjával
együtt ott volt, ahol meggyőződése szerint lennie kellett, amikor bajba került
az a rendszer, amely lehetővé tette az ő és egész dolgozó nemzedékének
felemelkedését, tanult emberré válását.
Nem kérkedett, de bátor ember
volt, sok ejtőernyő-ugrással. 1958-ban késleltetett nyitású nappali és éjszakai
ugrásban magyar bajnok is volt.
Budapesten, a VII. kerületi Rottenbiller
utcai általános iskolában kezdett tanítani és nyugdíjba meneteléig ott tanított
történelem- földrajz szakos tanárként, majd igazgatóhelyettesként. Innen ment
nyugdíjba 1993-ban. Úttörővezetőként sok gyereket vitt úttörőtáborba és
kirándulni is. Pedagógus volt a szó igazi értelmében, sok tanítványa később is –
felnőtt korában is tartotta vele a kapcsolatot.
Nyugdíjazás után sem
tétlenkedett, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon lett ülnök, és ott
kamatoztatta a gyermekekkel és a szülőkkel kapcsolatos tapasztalatait büntető
és családjogi perekben, egészen 70 éves koráig.
Magyari Iván részt vett
társaságunk alapításának előkészítésében. Szerény, szorgalmas munkása volt a
Május Elseje Társaságnak. Több cikluson keresztül tagja volt Országos Intéző
Bizottságnak. Hozzászólásaival, megjegyzéseivel tevékenyen segítette munkánkat.
Felesége, lánya segítségével akkor is itt volt közöttünk, amikor az egyedüli
közlekedésre már nem vállalkozhatott.
Tisztelettel, kegyelettel őrizzük
emlékét.
|
|
|
|
|
|
Dr. Halász György (1947-2015) |
Írta: szerk. - család
|
2017. February 25. Saturday 14:44 |
Dr.
Halász György
(1947. szeptember 5 – 2015.
június 13.)
Dr. Halász György, a Május Elseje Társaság alapító, posztumusz örökös
tagja volt.
Kiemelkedő szerepe játszott
társaságunk szervezésében, I. országos gyűlésünkön. A Nemzeti Kerekasztal
tárgyalásokon tagja volt társaságunk delegációjának. Elvhűségével,
szakértelmével, emberségével élete utolsó pillanatáig pótolhatatlan segítséget
nyújtott tevékenységünkhöz.
Életútjának bemutatásához közöljük azt
a búcsúbeszédet, ami a család nevében temetésén hangzott el:
Gyuri búcsúztató
„Született Szegeden 1947. szeptember
5-én. Gyermekkori emlékei meghatározóak voltak és egész életében végigkísérték.
Számára Szeged a szabadságot jelentette, gyerekként és felnőttként is. A jellegzetes
szegedi beszéd az ’Ő’ betű sokak által nem tudott - mert nem tanulható -
használata a budapesti elit iskola tanulóiból nevetést, tanáraiból inkább
csodálatot váltott ki. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy az ’ő’ betűt a
szavaiból elhagyja, de nem végleg, mert amint olyan közegbe került, ahol
használták az ’ő’ betűt, ő is azonnal arra váltott. Szeged elhagyása mégis
törést jelentett az életében. Eltűnt a mozgás korlátlan szabadsága, és a természet
közvetlen közelsége is. Ezekről azonban nem volt hajlandó lemondani, és amikor már
erre lehetősége nyílt, akkor pótolta mindkettőt.
Azonban
a szabadság nemcsak a mozgásában, hanem gondolkodásában is elemi szükségletként
jelentkezett. Élete másik meghatározója ugyanis az olvasás, a könyvek szeretete
volt. Sokszor vonult olvasói magányba, és szinte falta a könyveket. Igaz, ez
versre, prózára, krónikára csakúgy, mint a történelmi tárgyú könyvekre. Ennek
eredményeként rendkívül kiterjedt irodalmi, történelmi, és hadtudományi
ismerete volt, és ez a tudás semmit sem fakult az évtizedek során. De ha mégis
meg kéne nevezni a legkedvesebbet, akkor az a XX. század történelme volt,
aminek Ő nemcsak megélője, hanem formálója is volt. A XX. század eseményei és
eszmevilága, mindazt hordozta, ami Őt igazán érdekelte és megérintette. Mindent
akart tudni erről a századról, de szüntelen igénye volt arra, hogy azt maga is
formálja a saját hite, és dinamizmusa szerint. Látta, mi a jó, és látta azt is,
ami rossz volt.
Mindent
elkövetett, még a biztos egzisztenciájának kockáztatásával is, hogy azok az értékek,
amelyben hitt, ne vesszenek el. Kiállt, küzdött, és nem félt. Részese akart
lenni, és részese is volt a rendszerváltásnak, a Nemzeti Kerekasztalnak. Ezt a
harcot Ő maga így jellemezte: „Becsületből vívtam, nem lettem áruló.” Később
erről némi iróniával így beszélt: „A mostanában eltörölt alkotmány jórészt a
Velem folytatott harcban alakult ki. Így lettem felejtésre ítélt
alkotmányjogász.”
A
rendszerváltás utáni eseményeket indulattal, később derűs iróniával, vagy
olykor metsző gúnnyal illette. Azt azonban visszatérően hangoztatta, és
komolyan s gondolta, hogy a történelem törvényszerűségei előbb-utóbb így vagy
úgy, de érvényre jutnak.
Talán
éppen ezért nem meglepő, hogy munkája egy ideig az államigazgatáshoz kötötte,
hiszen előbb a VIII. kerületi Tanácsnál, majd a Pest Megyei Illetékhivatalnál, végül
pedig a Fővárosi Tanácsnál, mint kerületi referens dolgozott. Utóbbi helyen több
életre szóló barátságot is kötött. Ezeket az éveket a komoly munka mellett a vidámság,
és egymás folytonos megtréfálása jellemezte.
Ezt
a fiatalos lendületet vitte magával az Államigazgatási Főiskolára, ahol később
volt munkatársai közül kerültek ki jórészt a tanítványai. Nagyon szeretett, és
nagyon tudott tanítani, talán éppen azért, mert Ő a gyakorlatból érkezett.
Itt
érte a rendszerváltás, ami egy időre eltávolította az oktatástól, mert úgy
érezte, hogy most fontosabb dolga van a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain.
De
a sors visszaterelte az oktatáshoz, hiszen Őt bízták meg a pénzügyőrképzés Rendőrtiszti
Főiskolán belüli megszervezésével. Számtalan nehézség ellenére a feladatot
teljesítette és ez a tanszék ma is működik. Itt teljesült először az a gyerekkori
vágya, hogy egyenruhás testülethez tartozzon.
Pályafutása
utolsó állomása is a felsőoktatáshoz kötötte két évtizeden át. Ez volt a Külkereskedelmi
Főiskola, ahol dékáni hivatalvezetőként, majd vezető jogászként dolgozott.
Feladata összetett volt. Mindenekelőtt a Főiskola vezetésében első számú tanácsadóként
kellett helytállnia. Ő volt a Főiskola jogásza „A Doki”, ugyanakkor hivatalvezetői
minőségében tudta kamatoztatni mindazt a rátermettségét is, amit az operatív
igazgatási feladatok az iskola életében megkívántak. Hallgató közeli fellépés jellemezte,
amelybe belefért a HÖK választások erélyes koordinálása, de az egyéni hallgatói
panaszok felkarolása is. Munkatársai mindig bizalommal fordulhattak hozzá.
Döntési
javaslatai kialakításánál nem sajnálta az időt és az energiát, a mindenki számára
legméltányosabb megoldás megtalálására és annak elfogadtatására. Kollegának,
hallgatónak, szülőnek egyaránt segített, ha erre módja volt.
A
felsőoktatás rejtelmeit jogszabályi és szakigazgatási hátterét Nála senki nem
ismerte jobban. Mindenre talált megoldást. Mindig megtalálta azt a rövid és
frappáns ötletet, amely egy-egy ügy rendezésének kulcsa volt. Ez volt a
stratégia. Ugyanakkor a megoldások kibontásában kivételes képességgel bírt a
csavaros gondolatsorok megfogalmazásának művésze volt. Ehhez magabiztos
szaktudás, és a kollégák ismeretét biztosító szakmai empátia kellett.
Igazi
Tanító volt. Szakmai tanmeséin, vezetők és munkatársak generációi nevelődtek.
Nyugdíjba vonulását tudatosan készítette elő, mert át akarta adni ennek a
jogászok által kevésbé ismert speciális területnek a rejtelmeit. Örömmel és büszkeséggel
töltötte el, hogy hivatalát két, általa kinevelt jogász-növendékkel oszthatta
meg, akikre az általa képviselt szakmai és erkölcsi értékek továbbvitelét is bízta.
Közösségteremtő
alkat volt, nemcsak munkájában, hanem magánéletében is. Életének meghatározó
szenvedélye a horgászat volt. Nem győzött dicsekedni a süllőkkel, pontyokkal,
az unokaöccsével együtt kifogott 12 kg-os harcsával, na meg a kifoghatatlan
halak legendáival. Kész mesét tudott kerekíteni egy-egy horgászélményből. Ennek
a szenvedélynek az eredménye a Körös-holtága mellett felépített tanyája,
amelyhez számtalan történet, vidám élmények, éjszakai fürdések, bogrács és grill-partik,
és nem utolsó sorban több, életre szóló barátság kötődik.
Ebben
az évben oda már nem jutott el, pedig annyi terve volt még, amit ott akart megvalósítani.
Keserűen vette tudomásul, és azzal vigasztalta magát: „Hogyha behunyom a
szemem, látom…”
De
ugyanígy látta Szilvásváradot, ahova ugyancsak nem jutott el idén. Ő
szerettette meg barátaival, akik közül húgával és Zsuzsival évente legalább
háromszor visszamenetek, mert már ez volt a törzshelyük. Számtalan közös
élmény, hosszú séták, és valami különös varázslat fűzte egyre szorosabbra
hármójuk barátságát, Szilvásvárad szeretetét, és ez a kettő lassan eggyé
vált...
A
természet iránti szeretetet a Zsíros hegy és a Tisza szeretetében is
megnyilvánult. Előbbi két keze munkája nyomán szépült évről-évre, a másikhoz
gyermekkori emlékek fűzték.
Lelkes
operalátogató, és a bérletújítás nagymestere volt.
Őszinte,
egyenes, jóérzésű, tiszta ember volt, aki nem nélkülözte a humort, de az iróniát
sem. Szerette a barátait, de betegsége az utolsó időszakban megakadályozta, hogy
gyakran találkozzon velük. Tudta, hogy nagy űrt hagy maga után. Elsősorban húgát,
unokaöccsét, családját féltette, és barátainak gondjaira bízta Őket.
Egy
igazi életigenlő, a jó társaságot, vidámságot kedvelő, a családját és barátait
őszintén szerető ember búcsúzik.
|
|
|
|
|
|
Csizmazia Pál (1935-2017) |
Írta: Dr. Aggod József
|
2017. February 16. Thursday 13:11 |
CSIZMAZIA PÁL
(1935-2017)
2017.
február 14-én súlyos betegségben elhunyt Csizmazia Pál, a Május Elseje Társaság
alapító, örökös tagja, a
felügyelő bizottság egykori elnöke. Kidőlt társaságunk
egyik tartóoszlopa.
Kevés
hozzá hasonló elvhű, önzetlen, tevékeny, a szó nemes értelmében emberséges
embert szült anya. Volt társaságunk történetében olyan pillanat, amikor az ő önzetlen segítsége nélkül nem tudtunk volna tovább létezni.
Mindig
kezdeményezett, kezdeményezésre sarkallt bennünket. Neki köszönhetjük például, hogy van honlapunk. Még kórházi ágyán is volt
javaslata: foglalkozzunk a május elsejei Fáklyában a világ tulajdon- és
jövedelmi viszonyaiban tapasztalható egyenlőtlenségekkel.
Mindig
azt kereste, hol, hogyan tud a legtöbbet tenni dolgozó társaiért, az emberért.
Tevékeny és nagyon eredményes közéleti-szakmai munkát folytatott. Ha egyszer megírják a
Haladó Erők Fórumának történetét abban kiemelkedő helye lesz Csizmazia Pálnak.
Ő volt a szakmai-közéleti tagozat lelke. Hihetetlen tekintélyt vívott ki
magának. Tanúi voltunk annak, hogy – bár papírja középfokú végzettségről szólt –
akadémikusok közéjük tartozónak ismerték el. Tóth Miklós dokumentumtárában
nagyon sok rá vonatkozó fénykép és videó anyag található. Ezeken ott láthatjuk
Palit minden fontos baloldali tűntetésen, pártrendezvényen.
Csizmazia
Pál volt a Duna-Tisza Csatorna legújabb kori történetének egyik profétája és
kubikusa. Társaságunk történetének talán legdicsőbb fejezete az ezzel
kapcsolatos tevékenységéhez kapcsolódik. Nem rajta múlott, hogy nem élhette meg
ennek megvalósulását.
Nagyon
sokat tett értünk, tágabb mozgalmi családjáért. Rajongásig szerette kis
családját. Mindent megtett súlyosan beteg édesanyjáért. Emlékszünk, hogy
lesújtotta felesége halála. Mindig ragaszkodással beszélt fiairól, büszke volt
unokájára.
Tisztelettel,
kegyelettel őrizzük példás életének emlékeit!
|
|
|