Bogdán László: Az én boldogságomhoz mások boldogsága is szükséges
"A saját magam sorsa kevésbé érdekel, mint a cigányságé. Én elvagyok. Van havi 53 ezer forint polgármesteri fizetésem. Évente tartok vagy 200 előadást, hívnak mindenfelé. Az iskolákba ingyen megyek, a cégektől kérek pénzt. Gyerekre nem vágyom. Van nekem egy falunyi. A bevételeimből fizetem például a judo oktatójukat, hogy eljöjjön hozzánk edzést tartani. Van mit ennem, van hol laknom, van aki megöleljen, van akit megöleljek.
Rengeteget olvasok. Érteni akarom a világot. De az elveim nem könyvekből fakadnak. Az atyai szeretetből, meg az anyai szeretetből. Tőlük kaptam az elveimet. Mást nem tudtak adni. Ők adtak nekem képességet, hogy a semmiből valamit tudjak csinálni. Ők adtak nekem tartást, hogy képes legyek a legkilátástalanabb helyzetből is kimászni. Ők tanították meg nekem, hogy nem akkor vagy bátor, ha meg mered inni a fagyállót, hanem akkor, ha van merszed nem meginni!
Egy igazi ember nem futamodik meg, hanem szembenéz a valósággal és megpróbál alakítani rajta. Ezt próbálom átadni a többi cigánynak is. Nekem nem elég a boldogsághoz, hogy a házam kapuján belül minden rendben van. Az én boldogságomhoz mások boldogsága is szükséges. Apám arcát, amikor meghalt, a bal alkaromra tetováltattam. Anyám arca - remélem még nagyon sokára -, majd a jobbomra kerül."
/Részlet M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv című kötetéből, amely 2017-ben jelent meg./
