majuselseje_fejlec_900x120_02.jpg
Hírek - események | Bemutatjuk | Civil élet | Emlékezzünk | Pódium | Galéria
Főoldal
Bemutatkozunk
Dokumentumok
Fáklya
Kapcsolat
Galéria tartalom
 
Pódium
PDF Nyomtatás E-mail
Ezt is elviszem magammal
Írta: Erdős Virág   
2018. December 01. Saturday 10:21

Ezt is elviszem magammal 

viszem a régen
kihízott nacim
viszem a kelet-német
származású macim
ezernyi véglet
közül a köztest
viszem a Csokonai
Vitéz Mihály Összest
ott lesz az ágyam
ahova fekszem
elviszem alvókának
egy-két régi exem
viszem a barnát
viszem a szőkét
viszem a felhalmozott
kapcsolati tőkét

viszem a tutit
viszem a gagyit
viszem az otthonkában
utcára tett nagyit
megannyi némán
átbliccelt évet
elviszem magammal a
szentendrei HÉV-et
viszem a Marcsit
viszem a Karcsit
elviszem Kenesétől
Keszthelyig a Balcsit
kicsit a nyarat
kicsit a telet
viszem a mindörökké
Moszkva-Moszkva teret

apuka titkát
anyuka aranyát
elviszem magammal a
Bácskát meg a Baranyát
viszem a bölcsit
viszem a temetőt
viszem a túlságosan
barna bőrű szeretőm
viszek egy búval
bevetett földet
viszem a pirosat a
fehéret a zöldet
elviszem ezt is
elviszem azt is
viszem a jófiút de
elviszem a faszt is

viszem a bankot
viszem a pálmát
elviszem minden igaz
magyar ember álmát
viszek egy csontig
lelakott testet
viszont az nem kérdés hogy
Buda helyett: Pestet
viszek egy szívet
viszek egy májat
viszek egy kívül-belül
lakhatatlan tájat
naná hogy úgy van
ahogy azt sejted:
viszek egy lassú burján-
zásnak indul sejtet

viszek egy csúnyán
beszopott mesét
viszem a legesleges-
legutolsó esélyt
ki tudja lesz-e
búcsúzni időm
viszem a Duna-parton
levetetett cipőm
mit bánom úgyis
elviszem lazán
elviszem gond nélkül a
hátamon a hazám
aki ma büntet
az holnap lövet
viszek egy mindig vissza-
visszahulló
követ

in: Hátrahagyott versek (Magvető, 2017)

 
PDF Nyomtatás E-mail
A magyar kommunista mozgalom a dialektikus ellentmondások szövevényében
Írta: Dr. Aggod József   
2018. November 23. Friday 13:52

A magyar kommunista mozgalom a dialektikus ellentmondások szövevényében

(Tézisekben)

1./ Történelem szakos tanár vagyok, nem vagyok történész-kutató. Ez eleve sokat levon mondandóm értékéből. Ráadásul, választott megközelítésem eleve tartalmazza az ellent-mondást.

2./ Bevezető mondatom máris némileg módosításra szorul. Ugyanis egyetemi diplomám témája a magyarországi agrárszocialista mozgalmakról szólt. Ezt azért említem, mert ennek kapcsán tanulmányoztam a Népszava hét évfolyamát és levéltári anyagokat is. Ez alapján is állíthatom, hogy az 1918-1919-es mozgalmi történések nem előzmény nélküliek. A „lázadó valóság” sok megnyilvánulásával lehetett találkozni a 19-20. századforduló Magyarországán. A szakszervezeti mozgalom, a munkásmozgalom fellendülésének évei voltak ezek, a hivatalos szociáldemokrata irányvonaltól balra hullámzó agrárszocialista mozgalmakkal.

3./ A hazai valóság dialektikus ellentmondásának kölcsönhatásait sajátos módon felkorbácsolták a „nagy háború” élményei. Nem tartom véletlennek, hogy az oroszországi forradalmak hullámverései a magyar hadifoglyokra voltak a legnagyobb hatással. Közülük a legnagyobb arányban a vörösök oldalán vettek részt a polgárháborúban. Más írásomban már hivatkoztam kedvenc könyvemre, amelyet az Athenaeum adott ki 1932-ben „Hadifogoly magyarok története” címmel. Ebben korabeli írásos és fényképes dokumentumokban kapunk képet arról, hogyan élték át a hazai kizsákmányolt osztályok besorozott katonái az egykori szovjet-oroszországi eseményeket.

4./ 1918, 1919 története a magyarországi valóság dialektikus ellentmondásai kölcsönhatásainak tanulságos csomópontjait villantja fel. Ezen belül külön nagyon tanulságos a kommunista párt alakulása. Baloldali szociáldemokraták, volt hadifoglyok, háborúellenes humanista értelmiségiek, saját elgondolásaikat hozó személyiségek kavalkádjának is mondható ez a folyamat. Hazánkban a dialektikus ellentmondások kölcsönhatásainak önmagában is érdekes tanulsága: a hatalmi pozícióban 30 éven belül két ízben is szerepet játszott a két munkáspárt egyesülése. Ráadásul, 19-ben a történelem nem adott sok időt a különböző felfogások egyeztetésére. A Tanácsköztársaság hatalmi helyzetében kellett helytállni. A minden korábbinál eltérőnek vállalt kormányzati módszereket menetközben kellett vitatni, megvalósítani. Például a földkérdés megfelelő megoldását nem segítette a szociáldemokrata gondolkodás hagyománya és az sem, hogy Szovjet-Oroszországban ekkor még messze voltak a szövetkezeti terv kidolgozásától, ekkor inkább a kommuna hívei voltak ott fölényben. Az elnyomottak felemelése, felemelkedése érdekében tett kísérletek emlékét a későbbi (és mai) gyűlölet-terror igyekezett kitörölni.

5./ Külön kiemelem azt, amit Romsics Ignác „forradalmi honvédelem címszóval jellemez. Mennyiféle ellentmondás feszült ebben! Az I. világháború lezárásán marakodó világpolitikai tényezők, a világforradalom kísérleti hullámai, a magyar nemzet sorskérdéseit befolyásoló sok tényező, az osztályérdek és a nemzeti érzés összefonódó és viaskodó impulzusai. Azonos egyenruhában a szakszervezeti munkás, a paraszt (szülőföldemen személyesen ismertem ilyent), a későbbi Horthy-tábornokok egész sora. Hogy ellentmondó közösségük meddig maradt volna együtt (az egyébként többük által nem igen tisztelt zászló alatt!), sohasem tudjuk már meg.

S most jön az, amiért (többek között) legelső mondatomat leírtam: Szerintem ugyanis a Tanácsköztársaság nem „megbukott”. Meglehet, ha hagyják élni, valóban megbukik. De nem hagyták, előbb leverték!

Tragikus dolognak tartom, hogy (saját emlékeim szerint) a mozgalom belső önértékelési bizonytalankodásai – például Kun Béla, Rákosi Mátyás helyének keresése – miatt a párt történetében soha nem kapta meg a Tanácsköztársaság a méltó helyet.

Mindenesetre, - az egyébként is ellentmondásos – nemzeti emlékezetünkben nyílt seb marad, amíg az 1918-as 1919-es forradalmak emlékét elátkozzák.

6./ A párt 1989-ig tartó történetének feldolgozását történész szakemberek dolgának tartom. Őket én is komolyabban veszem ez ügyben, mint magamat. (Kivéve a történelmi tényeket meghamisítókat.)

Azt, hogy a kommunista párt története a legkülönbözőbb értelemben vett ellentmondások története, külön megállapítanom sem kell. Legfeljebb a történészek nem ebben a kifejezésrendszerben fogalmazzák meg következtetéseiket.

A Kommunisták Magyarországi Pártja – a Kommunista Internacionálé tagszervezeteként – részese volt a 20-as, 30-as évek nemzetközi munkásmozgalmi vitáinak. Ismerjük a hazai, 30-as évek (sokszor hitvitára emlékeztető) pártvitáit az „egy igaz igazságért”.

A párt a háború alatt az antifasiszta nemzeti összefogás fő élesztője volt. Az illegalitásban maroknyivá zsugorodott/zsugorított, s a felszabadulás szárnyain hirtelen nagyra nőtt párt kormányzó, hatalmi pozícióba került. Az újjáépítés, a művelődésből eddig kizárt emberek tömeges felszabadítása (ennek részese voltam magam is) az 1848-as centenárium idején hazafias lelkesedést is hozott. Később a szocializmus, az internacionalizmus és a hazafiság dialektikus kölcsönhatását tévedések, hibák torzították.

Az újjáépítés, a szocialista építés lendületében a létező ellentmondások természetét nem mindig értettük meg. Volt, amit értelmetlenül kiéleztünk, volt, amit erőszakosan próbáltunk megoldani. Az építő erőfeszítések eredményei feletti örömöt megkeserítette, hogy a demokrácia-diktatúra dialektikájának értelmezésében súlyos – végeredményben a proletárdiktatúra lejáratását eredményező – torzulások történtek. Köznapi értelemben ez – legalábbis az ötvenes évek elején – a bizalmatlanság elhatalmasodásában érzékelhető. Sok tanulság maradt ránk e tekintetben. Például, a politikai baloldal gyengesége, ha az új uralkodó osztály nem bízik saját szerveződéseiben sem, az önszerveződésről már nem is beszélve. A proletárdiktatúrára fokozottan érvényes Marx figyelmeztetése: „az állam önmagát amputálja, valahányszor egy polgárból bűnöst csinál.” Az 1953. júniusi KV-határozat sok bizalom-romboló jelenséget tárt fel. A „ki kit győz le” eredeti értelmét kifacsarva a személyes ellentétek kiélezésére, nemegyszer a pártvezetőket is elérő, leszámoló „megoldásokra” került sor. Az elmélet-gyakorlat dialektikát megcsúfoló összecsapásaiban sokszor csorbult az elmélet is, a gyakorlat is.

1956-ban az ellentétek robbanásig feszültek. (Kádár János a KB által kimunkált négy okot „így együtt, ebben a sorrendben” tartotta irányadónak. Később „nemzeti tragédiának” minősítette a történteket…)

A Kádár-korszak az emberibb, élhetőbb világot hozta állampolgár-társaink tömegei számára. Elgondolkoztató a történelmi szituáció, az irányító felfogás és az emberek, egyének magatartásának dialektikus kölcsönhatása. ’56 után ugyanazok az emberek sok szempontból ugyanolyan, mégis teljesen más világot tudtak teremteni, mint ezt megelőzően. A történelem mégis megakasztotta erőfeszítéseinket. A világpolitikai helyzet, a szocializmus születésének sokszor időszerűtlen siettetése, a belső (sokszor lappangó, „alámerülő”) ellenérdekek, ellenszenvek rendszerváltásba torkollottak.

A párt történelmi sorsával kapcsolatban érintettük a Közép-kelet-európai magyar történelemből eredő köldökzsinórt. Érdemes, szükséges lenne a „szovjet köldökzsinór” problematikáján is elgondolkozni. Az MSZMP nem tudott helytállni az ellentmondások új forgatagában. A kapitalizmus bedarált bennünket.

7./ Ott voltam (vendégként) a régi MSZMP utolsó (1989-es) kongresszusán. Ha addig nem foglalkoztam volna az ellentmondásokkal, ott döbbenetes leckét kaptam ez ügyben.

8./ Az újjászervezendő MSZMP „Elveink és tetteink” címmel kiadványsorozatot indított. Az 1990. 9. szám közölte írásomat vitaanyagként: „Hogyan legyünk mozgalommá? (Mit jelent ma kommunistának lenni?)” címen. Ebben – a rendszerváltás hajótörésére utalva – felvetem: Lehet-e mindent az áruló kapitányokra fogni? „Legalábbis mi ne állítsunk ki saját mozgalmunkról olyan hitvány bizonyítványt - írtam -, amely szerint néhány isteni, vagy ördögi személyen múlik ennek sorsa…” Hozzátettem még: „Hátha bennünk magunkban is vannak zátonyok?” Koncepcióm lényegét akkor így fogalmaztam meg: „Egy – bármilyen! – politikai irányzat mozgalmi értéke a társadalmi valóság dialektikus ellentmondásaihoz való viszonyban van. Vagyis abban, hogy mennyire képes az ellentmondások LÉTÉT felfogni és DINAMIKUS EGYENSÚLYUKAT elősegíteni.” Abban az időben ilyen témák szerepeltek az MSZMP Tanácsadó Testületének vitájában.

9./ A kommunistáknak mindig az adott világ dialektikus ellentmondásainak szövevényében kell előremutatóan (a Kiáltvány gondolatában: szüntelen előre ösztökélő szárnyként) helytállni. Ma hazánkban több párt, csoport törekszik erre. Felfogásuk dialektika-képességének (nem valami tömeg-vonzó) szerencsétlen próbája: évek óta nem képesek egykori közös főtitkáruk sírjánál néhány percet közösen eltölteni. (Szerencsére vannak, akik ezt a helyzetet úgy oldják meg, hogy részt vesznek a különböző rendezvényeken.)

Közéletünk tragikus ellentmondása: Azok a tömegek, amelyek nosztalgiával gondolnak a Kádár-féle jobb világra, nem követik azokat, akik ezeket az emlékeket tűzik zászlójukra. Akiket viszont követnek, azok megtagadják Kádár Jánost.

Közvetlen tapasztalatom a Május Elseje Társaságban töltött három évtizedhez kapcsolódik. Tudván tudom, hogy ebben szerzett mozgalmi tapasztalatom nem helyettesítheti a párt közéleti hivatását. Mégis fontosnak tartom említeni: Társaságunk a különböző baloldali beállítottságú emberek szabad társulása. Itt mozgalmi barátságban együtt dolgoztak különböző pártokhoz tartozó és pártonkívüli emberek. Tapasztalatunk szerint így történt ez a Marx Károly Társaságban is.

10./ Természetesen, a marxisták egymás közötti viszonya nem önmagáért való. Ehhez kapcsolódóan még sokféle összefüggést kellene érinteni. Ezek mindegyike valamilyen módon az emberi egyének és az emberiség dialektikus kölcsönhatását érinti. Sokféle ellentmondáson, buktatón kell még átesniük az alullévőknek ahhoz, hogy felülkerekedhessenek. Ebben kell értelmes szerepet vállalniuk a kommunistáknak és pártjaiknak. Mindenekelőtt a hétköznapi emberi gondok megoldásában való segítő közreműködés képességével. Átfogóbban, például annak megértésével, hogy a közéleti, mozgalmi nemzedékek közötti természetes dialektikus ellentmondásokat nem lehet elintézni azzal, hogy „bezzeg a mi időnkben.” Bizonyos értelemben létfontosságúak a marxista és a nem-marxista hitű demokraták kapcsolatai. Mindez különösen fontos azért is, mert a társadalmi-politikai reakció új, pusztító hullámai, válfajai jelentkeznek itthon és a világban is. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy megfelelő mozgalmi figyelmet fordítunk az ember és a természet, az emberi és a technikai haladás kölcsönhatásaira, ennek társadalmi, politikai következményeire…(A baloldali gondolkodók kis köreinek mai válaszait majd a jövő kis konferenciái tudják értékelni.)

Saját politikai filozófiai beállítottságomat több írásban sikerült érzékeltetni. Most  befejezésül a Marx Károly Társaság jubileumi konferenciájára (2014. október 4.) készült „A mozgalmi élet dialektikájáról – néhány mai vetületben című előadásom egyik összefoglaló gondolatát idézem: „Nem gondolom, hogy az ellentmondásokhoz való bármilyen viszony biztosítaná a mozgalmi boldogságot. Azt azonban igen, hogy a dialektikus ellentmondások dinamikus, demokratikus kölcsönhatásának felfogása mozgalmi sikert hozhat.” (A teljes szöveget közöltük a Fáklya 100.számában.)

                                                                             Aggod József

 
PDF Nyomtatás E-mail
A bal-végzet ellen a materialista dialektikával
Írta: Dr. Aggod József   
2018. June 02. Saturday 13:01
A szöveggyűjteményt összeállította: Dr. Aggod József

A szöveggyűjtemény 2001-ben készült. A teljes anyag nem fér rá a honlapra. A teljes anyag digitalizált változata hozzáférhető.

A BAL-végzet ellen a materialista dialektikával

Szemelvények Marx-Engels-Lenin műveiből

 I.  fejezet

 "... nem lehet a dialektikát büntetlenül megvetni." (Engels)

 Engels (1873-1886) Marx-Engels Művei (továbbiakban: MEM.) 20. kötet 487. oldal

"A dialektika, az úgynevezett objektív dialektika az egész természetben uralkodik, az úgynevezett szubjektív dialektika pedig, a dialektikus gondolkodás, csak reflexe a természetben mindenütt érvényesülő ellentétekben-mozgásnak ..."

 Marx (1873) MEM. 23. kötet 20. oldal

"Az én dialektikus módszerem, alapját tekintve, nem csak különbözik a hegelitől, hanem annak szöges ellenkezője. Hegel számára a gondolati folyamat, amelyet eszme néven még önálló alannyá is alakít, demiurgosza a valóságosnak ... Nálam, megfordítva, az eszmei nem más, mint az emberi fejben áttett és lefordított anyagi." A dialektika "minden létrejött formát a maga folyamatában fog fel, tehát múlandó oldaláról is, semmi előtt meg nem hajlik, lényegét tekintve kritikus és forradalmár."

 Marx (1847) MEM. 4. kötet oldal

"Ellentét nélkül nincs haladás. Ennek a törvénynek volt a civilizáció mindmáig alávetve."

 Marx-Engels (1844) MEM. 2. kötet 83. oldal

"A >haladás< pretenziói ellenére folytonos visszaesések és körmozgások mutatkoznak."

 Lenin (1915) Lenin Összes Művei (továbbiakban: LÖM.) 29. kötet 294. oldal

Az ellentmondás "a dialektika veleje (egyik >lényege<, egyik alapvető, ha ugyan nem az alapvető sajátossága vagy vonása.)"

 Lenin (1914) LÖM. 29. kötet 117. oldal

"A sokrétűségek csak az ellentmondás csúcspontjára emelkedve lesznek mozgékonnyá (regsam) és elevenné egymással szemben, - csak így tesznek szert ama negativitásra, mely az önmozgás és elevenség bennlakozó érverése."

 Engels (1886) MEM. 21. kötet 257. oldal

"E filozófia előtt nem áll meg semmi végérvényes, semmi abszolút, semmi szent: mindenről és mindenben bemutatja a múlékonyságot, s nem áll meg előtte más, csak a létrejövésnek és elmúlásnak, a vég nélkül az alacsonyabbtól a magasabb felé emelkedésnek a szakadatlan folyamata, melynek ő maga is puszta visszatükröződése a gondolkodó agyban. ... E szemléleti mód konzervativizmusa relatív, forradalmi jellege pedig abszolút ... az emberi történelemnek nemcsak felszálló, de leszálló ágát is elismeri."

 Marx (1857-1858) "A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai" (Nyersfogalmazvány) "Első rész".  (Budapest, 1972.) 368. oldal

"Az antik világ egy korlátolt állásponton való elégedettség; a modern világ viszont elégedetlenül hagy, illetve ahol magában elégedettnek jelenik meg, ott közönséges."

 Engels (1876-1878) MEM. 20. kötet 119. oldal

"Az élet tehát szintén egymagukban a dolgokban és folyamatokban meglevő, önmagát folytonosan tételező és megoldó ellentmondás: és mihelyt az ellentmondás véget ér, véget ér az élet is, beáll a halál."

 Engels (1886) MEM. 21. kötet 281. oldal

A materialista dialektika "évek óta legjobb munkaegységünk és legélesebb fegyverünk volt... "

 Lenin (1914) LÖM. 29. kötet 114. oldal

"... a mozgás maga a létező ellentmondás."

Lenin (1915) LÖM. 29. kötet 299. oldal

"... a dialektika az ismeret elmélete (Hegelnek és) a marxizmusnak ... "

 Lenin (1909) LÖM. 47. kötet 218. oldal

"Biz'isten igaza volt Hegelnek a filozófusnak: az élet ellentmondásokon át halad előre, és az élet eleven ellentmondásai sokkal gazdagabbak, sokoldalúbbak, tartalmasabbak, mint az emberi elme előtt eleinte tűnik."

 Lenin (1914) LÖM. 29. kötet 114. oldal

Bírálja azokat, akik szerint az ellentmondás "... akár a valóságban, akár a gondolkodó reflexióban, véletlenségnek számít, mintegy rendellenességnek és múló betegségi rohamnak."

Lenin (1915) LÖM. 29. kötet 295. oldal

"Az ellentétek egysége (egybeesése, azonossága, eredő-hatása) feltételes, időleges, átmeneti, relatív. Az egymást kölcsönösen kizáró ellentétek harca abszolút, amint abszolút a fejlődés, a mozgás."

 Lenin (1914) LÖM. 29. kötet 113. oldal

A szokásos elképzelések egyik alapvető előítélete, "hogy az ellentmondás nem olyan lényegbeli és immanens meghatározás, mint az azonosság; sőt, ha már rangsorról van szó és a két meghatározást különválasztva kellene rögzítenünk, akkor az ellentmondást kellene a mélyebbnek és lényegbelibbnek vennünk. Mert az azonosság vele szemben csak az egyszerű közvetlennek, a holt létnek a meghatározása; az ellentmondás azonban minden mozgás és elevenség gyökere; valami csak annyiban mozog, csak annyiban van hajtóereje és tevékenysége, amennyiben ellentmondást rejt magában."

 Lenin (1901) LÖM. 5. kötet 52. oldal

"... érdemes megvizsgálni, vajon plusz-e, avagy mínusz ez az új, mennyien plusz, mennyiben és miben mínusz."

 Lenin (1913) LÖM. 24. kötet 260. oldal (Marx-Engels levelezéséről)

"Ha egy szóval akarjuk meghatározni, mi az egész levelezésnek, hogy úgy mondjuk, a gyújtópontja, az a középpont, amelyben a kifejtett és megvitatott eszmék egész szövedéke egyesül, akkor ez a szó a dialektika."

 Lenin (1915) LÖM. 29. kötet 227. oldal

"Az okos idealizmus közelebb áll az okos materializmushoz, mint a buta materializmus."

 Lenin (1915) LÖM. 29. kötet 229. old.

"Az objektív (és még inkább az abszolút) idealizmus cikcakkban (és bukfencezve) egészen közel jutott a materializmushoz, sőt részben át is alakult azzá."

 Lenin (1903) LÖM. 29. kötet 345. oldal

"... a hegeli eszme  meg akar valósulni és meg kell hogy valósuljon, ennélfogva ez az eszme álcázott materialista."

 Lenin (1915) LÖM. 29. kötet 300. oldal

A filozófiai idealizmus "nem talajtalan; meddő virág, ez kétségtelen, de olyan meddő virág, mely az eleven, termékeny, igaz, hatalmas, mindenható, objektív, abszolút, emberi megismerés élő fáján nő."

 Engels (1845) MEM. 2. kötet 573. oldal

"A demokrácia ma a kommunizmus."

 Marx (1844-1845) MEM. 2. kötet 124. oldal

A "humanizmussal egybevágó materializmus."

Marx (1844) MEM. 42. kötet 149. oldal

"... a kommunizmus a magántulajdon megszüntetése által magával közvetített humanizmus ... a pozitív humanizmus." "... nem a természetellenes, kifejletlen egyszerűséghez visszatérő szegénység."

 Marx-Engels (1845-1846) MEM. 3. kötet 31-32. oldal

"...az embereknek ahhoz, hogy >történelmet csinálhassanak<., meg kell élniök."

 Marx (1850) MEM. 7. kötet 29-30. oldal

"A februári forradalom a szép forradalom, az általános rokonszenvvel kísért forradalom volt, mert az ellentétek ... egyetértően egymás mellett szunnyadoztak... A júniusi forradalom a rút forradalom, a visszataszító forradalom, mert a frázis helyébe a dolog lépett, mert a (29) köztársaság felfedte magát a fejét a szörnyetegnek, leverve róla az oltalmazó és rejtegető koronát." (30)

 Marx (1851-1852) MEM. 8. kötet 108. oldal

"Polgári forradalmak,... gyorsan rohannak sikerről sikerre... csakhamar elérik tetőpontjukat, és hosszú csömör fogja el a társadalmat... Proletárforradalmak viszont,, .. állandóan bírálják önmagukat, folyton megszakítják saját menetüket, visszatérnek a látszólag már elvégzetthez, hogy megint újból elkezdjék, kegyetlen alapossággal gúnyolják első kísérleteik felemásságait, gyengéit és gyatraságait, úgy látszik, mintha ellenfelüket csak azért tepernék le, hogy az új erőt szívjon a földből s még nagyobb óriásként egyenesedjék fel velük szemben, mindig újra visszariadnak saját céljaik bizonytalan hatalmasságától, míg meg nem teremtődik az a helyzet, amely minden visszafordulást lehetetlenné tesz, ..."

 Engels (1850) MEM. 7. kötet 534. oldal

"A történelem azonban nekünk sem adott igazat; leleplezte, hogy akkori nézetünk illúzió volt."

 Lenin (1922) LÖM. 45. kötet 291. oldal

"Kétségtelen, hogy rengeteg ostobaságot követtünk el és fogunk még elkövetni. Senki sem ítélheti ezt meg jobban és láthatja világosabban, mint én."

 Lenin (1922) LÖM. 45. kötet 118. oldal

"Mindazok a forradalmi pártok, amelyek eddig elpusztultak, azért pusztultak el, mert elbizakodtak és nem tudták meglátni, miben rejlik az erejük, és féltek beszélni gyengéikről. De mi nem pusztulunk el, mert nem félünk beszélni gyengéinkről és megtanuljuk leküzdeni a gyengéinket."

 Lenin (1921) LÖM. 52. kötet 108. oldal

"Se szeri, se száma azoknak az eseteknek, amikor szervezeti és személyi kérdésekben kisebbségben maradtam."

 Lenin (1921) LÖM. 42. kötet 243. oldal

"Senki sem vihet pusztulásba bennünket, kivéve saját hibáinkat."

 Lenin (1921) LÖM. 44. kötet 30. oldal

"Nem kell takargatnunk hibáinkat az ellenség előtt. Aki ettől fél, az nem forradalmár. Ellenkezőleg, ha nyíltan megmondjuk a munkásoknak: "Igenis, hibákat követtünk el", ez azt jelenti, hogy a jövőben ezek a hibák nem fognak megismétlődni, ..."

 Lenin (1921) LÖM. 44. kötet 156-157. old.

A forradalom kezdetén "elkövettük azt a hibát, hogy közvetlenül át akartunk térni a kommunista termelésre és elosztásra." (156) "A gazdasági fronton, a kommunizmusra való áttérést megkísérelve 1921 tavaszáig komolyabb vereséget szenvedtünk akármelyik olyan vereségnél, amelyet Kolcsak, Gyenyikin vagy Pilsudski mért ránk..." (157)

 Marx-Engels (1848) MEM. 6. kötet 102. oldal

"A korona feláldozza a burzsoáziának a nemességet, a burzsoázia pedig a koronának a népet. Ezzel a feltétellel lesz a királyság polgárivá és a burzsoázia királyivá."

 Marx-Engels (1848) MEM. 5. kötet 35. oldal

"Németország egy elpolgáriasodott feudalitásba pottyant... "

 Engels (1883) MEM. 36. kötet 35. oldal

Lassalle egyetlen reakciós tömeg elméletével szemben: "... éppen ebben áll a történelem iróniája, amely nékünk dolgozik, hogy ennek a feudális és polgári tömegnek különböző elemei a mi előnyünkre küszködnek, marakodnak egymással, felfalják egymást... "

 Lenin (1916) LÖM. 30. kötet 52. oldal

"Aki tiszta szociális forradalmat vár, sohasem fogja megérni. Az ilyen ember csak szavakban forradalmár, s nem érti meg az igazi forradalmat. Az 1905-ös orosz forradalom polgári demokratikus forradalom volt. Ez a forradalom a lakosság valamennyi elégedetlen osztályának, csoportjainak és elemének számos összecsapásából állt. Voltak közöttük tömegek a legostobább előítéletekkel, a leghomályosabb és legfantasztikusabb harci célokkal, voltak kis csoportok, amelyek japán pénzt fogadtak el, voltak spekulánsok és kalandorok stb. Objektíve azonban a tömegek mozgalma rombolta a cárizmust és tisztogatta az utat a demokrácia számára, ezért az öntudatos munkások a mozgalom élére álltak."

 Lenin (1905) LÖM. 11. kötet 30. oldal

"... a burzsoá társadalom talaján működő szociáldemokrácia nem vehet részt a politikában anélkül, hogy egyes esetekben ne menne együtt  a burzsoá demokráciával."

 Lenin (1917) LÖM. 31. kötet 151. oldal

"Az államhatalom Oroszországban egy új osztály kezébe, nevezetesen a burzsoázia és az elpolgáriasodott földbirtokosok osztályának kezébe ment át."

 Marx (1852) MEM. 8. kötet 396. oldal

"... mi azt mondjuk a munkásoknak: 15, 20, 50 évi polgárháborúkat és népek csatáit kell végigharcolnotok nemcsak azért, hogy a viszonyokat megváltoztassátok, hanem azért is, hogy önmagatokat megváltoztassátok és a politikai uralomra alkalmassá tegyétek... "

 Marx (1853) MEM. 9. kötet 209-210. oldal

"... örök történelmi törvény, hogy a barbár hódító- (209)kat magukat is meghódítja a leigázott népek magasabb civilizációja." (210)

 Engels (1848) MEM. 5. kötet 142. oldal

"A népeket egymásra uszítani, az egyiket a másiknak az elnyomására felhasználni és így gondoskodni az abszolút uralkodói hatalom fennmaradásáról - ez volt a hatalom eddigi birtokosainak és diplomatáiknak művészete és munkája."

 Engels (1849) MEM. 6. kötet 260. oldal

Az "európai néptestvériesülés" "csak mélyreható forradalmak és véres küzdelmek útján" jön létre. "... a forradalmi népeknek az ellenforradalmi népek elleni szövetségéről" van szó.

 Engels (1859) MEM. 7. kötet 534. oldal

A vulgáris demokráciák illúzióit bírálja. "Ez a népnek hamaros, egyszer s mindenkora döntő győzelmére számított az elnyomók felett, mi viszont hosszú harcra számítottunk - az elnyomók eltávolítása után - éppen ebben a népben rejtőző ellentétes elemek között."

 Engels (1882) MEM. 35. kötet 336. oldal

"De hogy ezután milyen társadalmi és politikai fázisokon kell majd átmenniök ezeknek az országoknak, amíg szintén elérkeznek a szocialista szervezethez, erről ma, azt hiszem, csak meglehetősen hiábavaló hipotéziseket állíthatunk fel. Csak egy bizonyos: a győzelmes proletariátus egyetlen idegen népre sem kényszeríthet rá valamiféle boldogítást anélkül, hogy saját győzelmét alá ne ásná vele."

 Marx-Engels (1850) MEM. 7. kötet 216. oldal

"Lehet, ... hogy a kínai szocializmus úgy viszonylik az európaihoz, mint a kínai filozófia a hegelihez."

 Lenin (1916) LÖM. 30. kötet 49. oldal

"... lehetségesek forradalmak is - a szocialista állam ellen - meg háborúk is. ... A proletariátus még nem válik szentté pusztán azzal, hogy végrehajtja a szocialista forradalmat, és ez nem biztosítja a hibák és gyengeségek ellen. ... A nemzeti ellenszenvek nem tűnnek el olyan gyorsan; az elnyomott nemzet gyűlölete - mégpedig teljesen jogos gyűlölete - az elnyomóval szemben megmarad egy ideig..."

 Lenin (1915) LÖM. 26. kötet 263. oldal

"... a nemzetközi burzsoázia megdöntése óriási mértéken meggyorsítja mindennemű nemzeti válaszfal leomlását, s ugyanakkor a szellemi élet és az eszmei áramlatok, törekvések, árnyalatok gazdagsága és változatossága tekintetében nem csökkenti, hanem milliószorosan fokozza az emberiség differenciálódását."

 Arisztotelész: Politika. "Első könyv" 76. oldal

"...ha minden szerszám parancsra vagy a maga jószántából el tudná végezni munkáját, .... ha így a vetélő is magától szőne s a lantverő pálcika is magától játszana: nem volna akkor szükségük se az építőmestereknek mesterlegényekre, se az uraknak szolgákra." 

 

 
PDF Nyomtatás E-mail
A migrációról
Írta: Wagner István   
2018. May 02. Wednesday 09:04

 

A MIGRÁCIÓRÓL

          Valamikor a 80-as években sok száz török ember élt azzal a lehetőséggel, hogy Nyugat-Németországban vállaljon munkát, mert így viszonylag magas jövedelemhez juthatott. Ezen a példán felbuzdulva a közel-keleti, észak-afrikai, sőt ázsiai emberek közül sokan jutottak arra a következtetésre, hogy érdemes volna Európában hasonló feladatokhoz jutni. Mivel ezt legálisan nemigen lehetett megtenni, a jobban képzett, némi anyagi lehetőséggel is rendelkező munkavállalók megfizették az embercsempészeket, így elérkezhettek a nyugat-európai országokba.

             Az történt tehát, hogy a munkaerő minőségi szelekcióját elvégezték a kapzsi és pénzéhes embercsempészek, az őszintén segítőkész emberek és emberjogi szervezetek pedig segítettek a beilleszkedésben, mindezek következményeképp, a kapitalizmus a legfejlettebb európai országokban és természetesen az USA-ban is olyan olcsó és hatékonyan alkalmazható munkaerőhöz jutott, amely nem jelentett semmiféle munkásmozgalmi kockázatot. Ne feledjük, hogy ezeknek a munkavállalóknak adott viszonylag nyomorúságos jövedelem az anyaországban megszerezhetőhöz képest igen magas volt, így eszükbe sem jutott megkérdőjelezni a tőkehaszon létjogosultságát, ezáltal a bevándorlók a kapitalizmus engedelmes kiszolgálóivá váltak. E tőkés manőver olyannyira sikeres volt, hogy az említett befogadó országokban a kommunista mozgalom erősen visszaszorult, miután a rendkívül olcsó munkaerő a legnehezebb fizikai követelményekkel végezhető szakmákban jelent meg, ezáltal az őslakosok a magasabb képzettséget igénylő, jobban fizető munkahelyeket foglalhatták el, és így az általános életszintvonal is nőtt. Nyugat-Európa lakosságának nagy része tehát nem lett a tőkehaszon ellensége, hiszen maga is részesült belőle.

              Ezt a folyamatot kérdőjelezte meg a mohamedán vallás azon szélsőséges ága, amely bűnösnek és büntetendőnek tekinti mindazokat, akik nem az iszlám követői. (Az ilyen vallási magatartás, persze, nem újdonság, gondoljunk csak a keresztényüldözésre Rómában vagy az inkvizícióra.) Az iszlám állam aztán olyan hóhérokat kevert a bevándorlók közé, akik kegyetlen merényleteket követtek el Európa több nagyvárosában. Ezek sok európait megrémítettek és megkérdőjelezték a migráció  fent említett hasznosságát.

             Aztán ez a rémülethullám Magyarországon is sokakat elért; ezt használta ki a FIDESZ, hogy a migráció ellen szítva olyan szavazatokat tudott megszerezni, amelyeket különben nem kapott volna meg.

             Hát ennyit a migrációról, amit semmiképpen se keverjünk össze a menekültkérdéssel, mert az egy egészen más történet.

 
PDF Nyomtatás E-mail
Marx Károly születésének 200. évfordulójára
Írta: Dr. Aggod József   
2018. April 30. Monday 09:52


KARL MARX

1818. május 5.


Karl Marx születésének 200. évfordulójára

felidézem a Kiáltvány néhány gondolatát

 

1./ „Világ proletárjai…” „Valamennyi ország proletárjai…” Melyik változat fejezi ki jobban „a valóságos világ dialektikus mozgásának tudatos reflexét”? Az eredeti vagy a dialektika-mentesített, simábban hangzó magyar változat? (Eszembe jut: ma például mindegy, hogy „EU-polgárról” vagy "EU-államok polgárairól” beszélünk? A Május Elseje Társaság kiadványa, a Fáklya 2004-ben hazánk EU csatlakozása alkalmából „Az állampolgárok Európájáról” közölt cikket.)

Marx és Engels a kapitalizmus világméretű kiterjesztésének és a kizsákmányolás ellen vívott küzdelemnek a kérdésével foglalkoztak. Ugyanakkor, ezen belül konkrétan az egyes országok proletariátusának és mozgalmának  helyzetét elemezték: „A munkásosztály helyzete Angliában”. Arra a következtetésre jutottak például, hogy az angol proletariátus egyre inkább elpolgáriasodik… A proletariátust (és mozgalmát) egyáltalán nem ellentmondásmentes valaminek tekintették.

2./ Szemléleti értelemben ehhez kapcsolódik a proletariátus nemzethez való viszonyának sok félreértéssel járó története. Egyszerű megállni egy önmagában igaz kitételnél: „a munkásoknak nincs hazájuk.” (Ez egyébként egybecseng Petőfi korabeli versével: „Haza csak ott van, hol jog is van…”)

Ebből azonban semmiképpen nem következik az, hogy hagyjuk a nemzetet másra. (Érdekes megfigyelni, hogy a ’legkommunistább’ ember is, ha autóját ellopják, megpróbálja azt visszaszerezni, nem hagyja másra…) A Kiáltvány szerint történelmi hivatásának teljesítése, a politikai hatalom meghódítása során a proletariátusnak „nemzeti osztállyá kell emelkednie, önmagát nemzetté kell szerveznie, ezért maga is még nemzeti, bár semmi esetre sem burzsoá értelemben.”

Jellemző, hogy Marx a Párizsi Kommünt „nemzeti kormánynak”, „munkás kormánynak”, „nyomatékosan nemzetközinek” tartotta. Az antifasiszta küzdelmekből a hazafiság és internacionalizmus együtthatásának létfontosságú tapasztalatai is ránk hagyományozódtak. 

Meg kell találnunk e tekintetben is a 21. századi dialektikus kölcsönhatások mozgalmi kulcsát.

3./ Érdemes újragondolni a Kiáltvány egyik fontos kitételét: "A kommunisták végül mindenütt az egész világ demokratikus pártjainak szövetkezésén és egyetértésén munkálkodnak."

4./ Nagyon fontosnak tartom a Kiáltvány záró következtetését. Ebben Marx és Engels a materialista dialektika logikájában megfogalmazzák az emberi társadalom jövőjéről alkotott felfogásukat. E szerint az, hogy a proletariátus „uralkodó osztállyá teszi magát”, nem cél, hanem eszköz. Eszköz, amellyel „megszünteti az osztályellentétnek, egyáltalán az osztályoknak a létfeltételeit, és ezzel saját magának, mint osztálynak az uralmát is. A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, melyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele.”

 

                                                                                   Dr. Aggod József


 
 
Tartalom
 
Copyright Május Elseje Társaság 2008. | jognyilatkozat
oldaltérkép