KÉT LEGYET EGY CSAPÁSRA

Az elmúlt néhány hétben a világpolitika központi kérdésévé vált a koronavírus járványos elterjedésének problematikája. Lassan az egész média működése ezzel töltődött fel, minden esemény ehhez kötődik, nincsen hír, amely ne elemezné a viszonyulást az új kórokozóhoz.

Miközben a ténylegesen biológiailag fertőzöttek és halálos áldozatok száma az emberiség létszámának ezred milliomodában mérhető, a lelki fertőzöttség szinte száz százalékos. Ami a nemzetközi politika meghatározó elemévé vált alig néhány nap alatt.

Az emberek tevékenységére legnagyobb befolyást jelentő állami hatalom számára – a hatáskörébe tartozó törvényalkotó szerep, igazgatási és erőszakszervezeti hálózat, ideológiai

és hírközlési túlsúly birtokában – ez a kényszerhelyzet egyszerre korlátlan felhatalmazást biztosított; egyrészt minden korábbi nehézséget alárendelhetett az egészségügyi válság megoldásának fontossága alá, másrészt karanténba zárhatta az ellenvélemények érvényesülési lehetőségeit.

Már 2019 vége felé felröppentek a világgazdasági válság kialakulásának feltételeire vonatkozó előrejelzések. Rebesgették az autóipart – s íme: a magyarországi gyárak azonnal megkezdték az üzembezárásokat és elbocsátásokat. Az idegenforgalom grandiózus profittermelése a hozzátartozó emberi erőforrások tényleges mennyiségéhez (a „hozzáadott érték”-hez) képest igencsak túlzottnak tűnt – s íme: pillanatok alatt semmivé foszlott. A megújuló energiaforrások szabályozására vonatkozó előírások általános elfogadtatása késett, s közben a megújuló energiaforrások drága kiépítésével szemben a fosszilisek ára drasztikusan csökkent. Az új típusú munkahelyteremtéssel szemben nálunk a pénzügyi átcsoportosításokat preferálják, ami a hasznosítható termékek mennyiségének növelése helyett a meddő gazdagodási felhalmozást segíti. A hasonló gazdasági válságjelenségeket a koronavírus-válság hatásaira lehet rákenni. (Első légy.)

Nem Magyarország az egyetlen, ahol az uralkodó nemzeti kormányzati elméletekkel szemben egyre nagyobb tiltakozás folyik. A fertőzésveszély miatt ideális kijárási tilalom valamilyen formájának előírása, a tömegrendezvények felfüggesztése, a nyílt tiltakozó megmozdulások megakadályozása a reformáló gondolatok, evolúciós vagy revolúciós elképzelések térnyerésének biztos akadálya, azonnali rendőri fellépést tesz lehetővé mindenféle ellenzék letörése számára. Csak engedélyezett keretek közt mondj véleményt, kedves „ugrabugra”. (Második légy.)

Ezek után talán mondani sem kell, hogy a vírus eseményei a kormányzó erők malmára hajtják a vizet. Ha megfékezik a járványt, akkor dicsőségre jutnak, ha mégsem, az az ellenzéknek is szörnyű lenne. Így aztán nem véletlen, hogy fel-felreppennek olyan rémhírek, hogy a COVID-

19-nek is keresztelt biológiai organizmusok nem is természetes úton jöttek létre, hanem kitenyésztették és véletlenül (vagy nem) szabadultak el. A kapott megnevezés ugyanis vészjósló, lehetett akár több korábbi változata is, és a 19-et esetleg a megjelenés évéről kapta.

A hivatalos vélemény ezt természetesen cáfolja, de hát melyik titkosszolgálat árulná el boszorkány konyháját a közvéleménynek.

Az elmondottak fővonala nem pusztán szép hazánkra, hanem a magántulajdonon alapuló minden állami berendezkedés apparátusaira vonatkozik. A kibontakozás társadalmi elfogadhatóságára vonatkozó remények a távoli jövő ködébe vesznek. Magyarországon ráadásul a tájékoztatás egészen különleges módja – melynél érdemi intézkedésről csak a miniszterelnöknek vagy előzetesen kioktatott megbízottjának szabad beszélni, a többieknek térde-lelke remeg, ha megszólalni kellene – arra utal, hogy valaki többet tud, mint közöl. Ekkor meg hogyan várja el (a félelmen kívül) a teljes közösség jóindulatú együttérzését.

És ha többet tud, katonai erővel akár a legyek számát korlátlanul szaporíthatja, mint az ellenszérum nélküli COVID-kisérleteket…

GONDOLJUK ÁT ALAPOSAN!

Induljunk ki abból, hogy O1 Géniusz. Ő talán a világtörténelem egyetlen olyan államvezetője, aki képes volt számottevő ellenállás nélkül visszavezetni a rá (nem) bízott társadalmat kétezer évvel, az űrkorszaki (részben szociális) demokráciákból a rabszolgatartó rendszer születő félben lévő kereszténységének korszakába. Aki ellenfeleit a szabályozott verseny feltételei helyett háborús ellenségnek tekinti és bár fizikai megsemmisítést még nem alkalmaz, de országgyűlési képviselőket lábcsavarással fegyelmez és aránytalan erőfölényben könnygázt fuvat fegyvertelen tüntetőkkel szemben. Aki a tudományos-technikai forradalom energiáival működtetett termelési technológia körülményei között az elosztási viszonyokat a legprimitívebb kizsákmányolás módszereivel irányítja még a legfontosabb termelőeszközök birtokosainak is csak elenyésző kisebbségét bevonva a kedvezményezettek körébe.

Ha ez nem igazi zsenialitás, akkor semmi. Bár – ha hinni lehet az ősök tapasztalatainak, akkor a zseni és az őrült között csak egy vékony mezsgye a határ – és ez a sáv még nincsen determinálva.

A közelmúltban bekövetkezett események alapján nyilvánvaló, hogy az ellenzéki képviselők akciója és a hátuk mögött felsorakozó tüntetők – pártok, szakszervezetek, civil szerveződések és nem Orbán-hívők, nemzetközileg tiltakozó meghatalmazottak – szerint is a jogállamiság utolsó morzsáit fogyasztó hatalomgyakorlás alapfeltételei mellett nincs békés lehetőség a köz- és magánhadseregek, médiatúlsúly és ügyészségi felfogások ellenállásának felszámolására. Minden körülmények között szükség lenne egy olyan jogi megtámasztásra, mely tömegvéleménnyel megtámogatott, alátámasztott jogi hátteret jelenthetne a NER-ség megzabolázására. Ilyet pedig csak egy jól összerakott új – valóságos közakaraton, társadalmi összefogáson, gazdaságpolitikai megfontolásokon alapuló szociális és az állampolgárok semmiféle megkülönböztetését nem engedélyező alkotmány szövegtervezete képezhetne.

A legfontosabb szakszervezeti szövetség vezetője már „új köztársaságot” vizionál, miközben egyetlen szakszervezet sem mutatott hajlandóságot egy olyan kezdeményezés beindításához, mely legalább a társadalom teljességét képviselő személyek alapjövedelmének meghatározásához a képességet és képzettséget (természetesen az életkor és tapasztalatok figyelembe vételével) fogadta volna el kiindulópontnak, nem egy cukrosbácsi krisztusi jóindulatát. Az állampolgárok minél szélesebb körének állásfoglalását és egyetértését kell átgondolni és megszerezni egy biztonságos és jövőbe mutató elképzelés meghatározásához – melyhez elég tapasztalatot szolgáltat az Európában egyedülálló politikai szolgalelkűség.

Az új tervezet legalapvetőbb szempontjának kell tekinteni, hogy a bírói („felügyelőbizottsági”) hatalom függetlenségét vissza kell állítani. Ennek felügyelete pedig a köztársasági elnök intézményrendszere, ahol nevezett személyt a „nép” jelöli ki, nem az országgyűlés a korábbi teljesítményével, hiteles tekintélyével kiemelkedett jelöltek közül (választás vagy népszavazás útján – gondoljuk át!). Ezen túlmenően a törvényalkotás folyamatába be kell vonni a „lakosság” országgyűlési képviselőin túl minden országos érdekvédelmi szervezetet (melyek közé a pártokon kívül a szakmai, korosztálybeli, etnikai, vallás-közösségi, nemzeti, tudományos, értékvédelmi és egyéb csoportok is beletartoznak) és meg kell határozni a visszahívhatóság feltételeit. El kell érni, hogy minden állampolgárnak azonos értékű szavazata legyen. Garantálni kell a hatalomgyakorlás által érintett minden polgár életbiztonságát, melyhez az egészséges lakhatáson kívül az egészség megőrzése, a munkavégzés lehetősége is hozzá tartozik (minden elem itt most nem részletezhető). Összhangba kell hozni az állampolgárok jogait az állami hatalom kötelezettségeivel és az állam jogait a polgárok kötelezettségeivel. (Például biztosítani kell az állampolgárokat önhibájukon kívül ért károk azonnali megtérítését – az utólagos felülvizsgálat kötelességével párosítva.)

A tervezetnek ki kell terjednie a nemzetközi kötelezettségvállalások szabályaira, a pillanatnyi uniós előírások betartására, a nemzetközi kötelezettségvállalások országgyűlési jóváhagyására, a közvélemény teljes körű tájékoztatására, a titkosítás szabályainak külpolitikai követelményekkel összhangba hozott betartására. Nem engedheti meg bírósági döntés nélkül a szerzett jogok bármiféle csorbítását, a különbségtételt bármilyen nyelvi, vallási, kulturális felfogás között, a kirekesztést, rasszista megnyilvánulást vagy minősítést.

S végül – de nem utolsó sorban nem tesz különbséget a magántulajdon és köztulajdon termelői-szolgáltatói hasznosulása között, nem akadályozza, hanem támogatja a polgárok szövetkezésének, együttműködésének jogintézményeit.

Természetesen még sok olyan követelmény lehet a változtatás területén, mely itt felsorolhatatlan – és bár egyesek jelenleg is létező előírások, ám a gyakorlatban betartatlanok, így a végrehajtás garanciái rögzítendőek.

Amennyiben a 2018. karácsonyának táján fellázadt és összefogott „ellenzék” komolyan gondolja a változtatásokat, a végül döntésre jogosult választópolgárok meggyőzése érdekében meg kell fontolnia, hogy elképzelései komolyságának nincsen más szavatossága, mint létrehozni azokat a szabályokat, melyeket elkövetkező irányítói joga mellett nem saját uralma, hanem a felelősségére bízandó közösség alkotó erejének teljesülése és ellenszolgáltatása érdekében kíván alkalmazni. Tehát – miközben nem akadályozza a békés mozgolódás feltételeinek kiteljesülését – létrehoz egy olyan átfogó alkotó közösséget (a pártok, szakszervezetek, civil csoportosulások, médiamunkások és más ötletgazdák összefogásával), mely képes egy tervezetet létrehozni, azt széleskörű vitára bocsátani és újabb „rendszerdöntő” lépéseinek szolgálatába állítani.

                                Szebeni András