majuselseje_fejlec_900x120_02.jpg
Hírek - események | Bemutatjuk | Civil élet | Emlékezzünk | Pódium | Galéria
Főoldal
Bemutatkozunk
Dokumentumok
Fáklya
Kapcsolat
Galéria tartalom
 
PDF Nyomtatás E-mail
Néhány szó a Magyar - honvédő - Tanácsköztársaságról
Írta: Dr. Aggod József   
2019. March 21. Thursday 10:38

Néhány szó a Magyarországi – honvédő – Tanácsköztársaságról

Saját lelkiismeretem rendelésére két írással készültem a Tanácsköztársaság évfordulójára. Az egyik az 1998-ban, a Fáklyában közölt cikkem. A másik most készült, nagyon szubjektív, töredezett tudósítás, ha úgy tetszik magánügy az idők mélyéből.

Most, korábbi cikkem témájához kapcsolódva szeretnék néhány szót szólni a Magyarországi – honvédő – Tanácsköztársaságról.

A Tanácsköztársaság a világforradalom és a forradalmi honvédelem kettős jegyében született. Magyarország tekintélyt a Tanácsköztársaság tekintélyében nyert. A nyugati hatalmak elkezdték Kun Bélával azokat a tárgyalásokat, amelyekre Károlyi Mihállyal nem voltak hajlandók. „Versailles végre tudomásul vette Magyarország létezését” – írja Károlyi. Arra is felfigyelt, hogy Kun Béla az Antant korábbi követeléseinél kedvezőbb feltételeket is elutasított. „Paradox jelenség volt a kommunista vezérnek ez a nacionalista álláspontja… A történelemben első ízben jelentkezett a nemzeti bolsevizmus, ami akkor képtelen ellentmondásnak tűnt.” (Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül! Bp., 1977. 191. o., 193. o.)

A „nacionálbolsevizmus” felbukkant Bőhm Vilmos írásában is, és másoknál is. Majd Sulyok Dezső 1947-ben, a Nemzetgyűlés ülésén nem kevesebbet állított, mint azt, hogy „Kun Béla kormánya volt az, amely Magyarországon első ízben csinált fegyverrel alátámasztott irredenta politikát.” („Földet, köztársaságot, állami iskolát”. Bp., 1980.161. o.) Ez az igaztalan vád akkor a Kun Béla miatt e kérdésben zavarban lévő kommunisták ellen irányult. Az igazság viszont az, hogy a Tanácsköztársaság a nemzetek önrendelkezésének elvét követte. Ezt bizonyítja a Magyarországi Tanácsköztársaság alkotmánytervezete, amely szövetségi köztársasági struktúrát javasolt.

Tudjuk, hogy ma bizonyos történetírókat egy jelszó vezérel: minden másképpen volt. Szerencsére ma is vannak mértékadó történészek, akik tiszteletben tartják a történelmi valóságot. Romsics Ignác például „Magyarország története” című könyvében „forradalmi honvédelem” címszóval foglalkozik a Tanácsköztársaság harcaival. Külön kiemeli: a május 20-án indított „északi hadjárat meglepő sikereket hozott.” 1919. június 16-án, Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. (A könyv 399. o.)

Az északi hadjárat a szervező erő és az önszerveződés dialektikus kölcsönhatásának ragyogó példája is volt. Gondoljunk bele: áprilisban a fiatal köztársaság a nagyhatalmi nyomások és a belső ellenforradalmi lázadások következtében komoly válságba került. A május elsejei és az ezt követő toborzás egy, a világháborúban kiábrándult országban volt sikeres. Az északi hadjáratot nem idegen forradalmi erők vívták és nyerték meg, hanem éppen az idegen csapatok ellen megszerveződött magyar munkások, szakszervezeti munkások. (Emlékeztetni szeretném a jelenlévőket arra, hogy Kende János korábbi előadásában kiemelte a hajdan volt magyar szakszervezeti mozgalom történelmi befolyását és erejét.)  Az északi hadjárat sikerében kétségtelen szerepe volt a nemzeti érdekeket felismerő tisztikar egy részének is. Ebben számunkra Stromfeld Aurél szerepe a legfontosabb, de nem érdektelen, hogy a korabeli tisztikar egy része – nem utolsó sorban a Szovjetoroszországgal megjelenő új világpolitikai erővonal hatására – felesküdött a Tanácsköztársaságra. Említett cikkemben idéztem Kéri Kálmánt, aki 1991-ben (akkor MDF-es képviselőként) így vallott erről a lépéséről: „Így lettem… tiszta lelkiismerettel vöröskatona is, hiszen ez a hadsereg az ország határait védte.” (Magyar Honvéd, 1991. aug. 2.)

Természetesen, az azonos lövészárokban harcolók is különböző emberek saját érzelmeikkel, élményeikkel, emlékeikkel. Ebből a szempontból nézve ez a hadsereg nem volt ellentmondásmentes és árulásmentes sem.

Most, egy számomra is érdekes dokumentumról. Kezemben van a Vörös Újság 1919. július 31-i száma, amelyben Vágó Béla hadtestparancsnokot kérdezik a tiszántúli harcokról. Ebben hangsúlyozza, igen fontos a fehérek és egyéb ellenforradalmárok aknamunkájának elnyomása a hadműveletek sikere érdekében. Most azonban olyan idézet következik ebből a nyilatkozatból, amin én is meglepődtem: „De talán még ennél is fontosabb a diktatúra korrupciójának irgalmatlan eltiprása. Ne legyen kímélet a burzsoáziával szemben, de a proletárral szemben sem, ha ez a diktatúrát vagy a diktatúra tisztaságát veszélyezteti.” A diktatúra korrupciójának eltiprása az a megfogalmazás, ami számunkra is, ma is, nem csak elgondolkoztató lehet.

Végül is, azt szokták mondani, hogy a Tanácsköztársaság megbukott. Felfogásom szerint ez a könnyelmű ítélet nem felel meg a történelmi valóságnak. Meglehet, hogy a Tanácsköztársaság valóban megbukott volna, ha hagyták volna élni. De nem hagyták élni, leverték…

(Az előadás elhangzott a Május Elseje Társaság és a Marx Károly Társaság közös fórumán, 2019. március 21-én, melyet a Tanácsköztársaság 100. évfordulója tiszteletére rendeztek.)

 
Következő >
 
Tartalom
 
Copyright Május Elseje Társaság 2008. | jognyilatkozat
oldaltérkép